Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#karácsonyi szezon

Tiszai Balázs Vállalkozás

Enyhül az üzemanyaghiány, de a karácsonyi szállításokat ez nem rázza rögtön helyre

Az ársapka kivezetésével a lakosság elkezdte visszafogni a tankolásait, így ha az üzemanyag-ellátás még nem is tudott helyre állni, legalább a túlfogyasztás enyhül. Ez azonban csak részben vigasztalja a közúti fuvarozó szakma képviselőit, akik egyszerre továbbra is csak a tizedéig tölthetik a kamionok tankját, miközben pont most kéne sokkal többet hajtani a járgányt, hogy eleget tudjanak tenni az év végi csúcsszezon megrendeléseinek.

MTI Gazdaság

A karácsonyban bíznak a halászok

Az értékesítési szempontból ugyan csúcsszezonnak számító karácsonytól idén is jelentős forgalomnövekedést várnak a halászok, ám úgy tűnik, a magyarországi haltermelés és -értékesítés az idén is 5-7 százalékkal csökken - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

Szijjártó Péter felesége tavaly 400 milliós osztalékot vett ki a kft.-jéből

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Szakad a kősószikla, omlik a fal, mindent elönt a víz – fotókon a parajdi sóbánya-katasztrófa

Mészáros Lőrinc pária exveje újra nyereséget tudott csinálni

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

A címlapról ajánljuk